Ian&Erik

Folytatodnak nyomozóink kalandjai…

Erik:
Egyre csak az dobol a fejembe, hogy kinek a hangja volt ez.
Olyan ismerős volt.
Sokszor hallottam.
Ki volt ez?
Beszéltünk.
Sokszor.
Majd megőrülök, hogy rájöjjek, miközben egyre táguló körben járni kezdem az utcákat a játszótér körül.
– Segíts! Nem tudom ki ez az alak! Beszéltem vele! Még korábban, New Yorkban. Megismertem a hangját. De nincs előttem sem az arca, sem a neve. Többször is beszéltünk a munkám kapcsán. De nem emlékszem pontosan mikor és miért! Ha az meglenne, akkor megtalálnám Lizt. Töröm a fejem, de nem megy. – Gyors döntésként félreállok. – Beszélj! Mindegy mit! Csak mond! – amíg beszél lehunyom a szemem és a hangjára összpontosítok. Minden apró hangra, zajra emlékszem, amit valaha hallottam. Rá is. Ian balzsamos hangja megnyugtat, bármekkora feszültség is árad belőle. Mély levegőt veszek és beugrik egy kép. Jól fésült, sima képű, öltönyös fazon, rókavigyorral a képén. Olyan a modora, mint az angolnáé! A hal! Ez az. – Agust Fisher! Ügyvéd. Ő lesz a mi emberünk! – Kiáltok fel, a szavába vágva. – New Yorkban több ügyemet is igyekezett tönkretenni, kevés sikerrel! Azt hiszem sejtem merre lehet! Csak mi megyünk! – fogom le a kezét, ami már a telefon után kezd kotorászni. – A rohadék! Megfojtom – beletaposok a gázba és megfordítom a kocsit, hogy haza induljak. – A papírok közt volt egy, amin rajta volt egy ingatlan. Bár nem Fisher neve szerepelt rajta, de biztos, hogy az övé. Amanda Berkley neve szerepelt rajta. Nem lakják.
Az lesz az!

Ian:
Amikor arra kér beszéljek megteszem s amikor rájön ki az, legszívesebben káromkodnék hisz én is ránéztem Fisherre, de nem találtam semmi gyanúsat, így félre raktam. Sem a számláin, sem semmi egyéb dolgában nem találtam hibát.
– Pedig még én is ellenőriztem és nem találtam semmit. – Mikor visszaérünk hozzá én a kocsiban maradok és nyugtalanul várom, hogy visszajöjjön. Nem tart sokáig neki, mégis egy örökké valóságnak tűnik. Ahogy visszaér már indulunk is. Nincs túl messze az ingatlan szerencsere. – Bármennyire is szeretnék nem tehetek majd semmit, mert nem érne a bizonyíték semmit, ha bepiszkolom. Te viszont ne veszítsd el a fejed. Bízz bennem, ha a te, vagy Liz élete múlik rajta lelővöm. Ha csak úgy beviharzol, neki teszel szívességet. – Mikor végre odaérünk kiszállunk s lassan közelítjük meg az épületet. Egy lakatlan családi ház. A hátsó bejáraton keresztül megyünk be, Erik elől én pedig mögötte, hogy fedezzem. Az emelet felől hangokat hallok így arra indulunk el.

Erik:
Kibiztosítom a fegyverem és megfogom a kezét. Az övemre húzom, hogy ott tudjon kapaszkodni és irányíthassam az idegen helyen. Fentről sírás hallatszik le, mire megfeszülünk mind a ketten. Lassan, szobáról szobára megyek végig a földszinten, nem akarok csapdába esni. Egymaga van, Lizzel. Ian mellé lépek és a fölébe suttogok.
– Most felmegyünk a lépcsőn, rendben? Lassan, magasak a fokok. Ha megállok, várj. Mindig elmondom, amit tudok, amint lehet. Ne tégy mást, csak fedezz. Megmentjük őt. Nem éri baj. Ígérem. Tudom, hogy ez egy megtarthatatlan ígéret, de mindent meg fogok tenni, hogy megtarthassam és megfékezzem azt az idiótát. – Induljunk – vezetem a kezét a nadrágom széléhez. Érzem, ahogy remeg a keze.

Ian:
Jól jön, hogy ragaszkodik hozza fogjam a nadrágja szélét, mert mikor meghallom Liz sírását remegni kezd a kezem. Tudom, hogy amit mondott irreális és nem lehet betartani, mégis jól esik. Lassan haladunk felfelé túl lassan, persze tudom, hogy nem mehetünk gyorsabban. Mikor végre felérünk sem tehetek mást, mint hogy követem Eriket. Régen gyakoroltam a lövészetet hallás után, hogy merre áll, akit le kell lőni milyen magas, mégis tudom, hogy az semmit nem ér itt és most. Nagyzoló kijelentésem, hogy ha kell lelövöm Fishert most a mellkasomon ül, mint egy nehéz kő.
Érzem, hogy megérkezünk az utolsó szobához mert Erik még óvatosabb ahogy lassan behatol és egyből méri fel a terepet. Tudom, mert én is ezt tenném. Látni akarok, annyira látni, hogy már fáj a szemem az erőltetéstől. Így is csak foltokat látok, a hangok is, amik Eriktől, Fishertől meg Liztől erednek túl hangosak, hogy bármit is kibogozzak belőle. Annyit tudok csak tenni, hogy úgy állok, ne zavarjam Eriket. Hírtelen egy kis kéz csúszik az enyémbe és abban a pillanatban letérdelek és szorosan magamhoz ölelem Lizt. Tudom, hogy nem helyes, amit teszek, de nem tudok eltekinteni már az aggódástól, amit Liz iránt érzek. Csak egy fájdalmas kiáltás térít észhez és a pisztolyomhoz nyúlok, de nem tudom a két árny közül melyik Fisher.

Erik:
Lassan lépkedve haladok előre, alaposan megfontolva minden lépést. Szinte néma csendbe járjuk végig az emeletet is, hogy felderítsük és megtudjuk nem eshetünk csapdába. A szívem hevesen kalimpál, ahogy egyre közelebb érünk az utolsó szobához, amiben Liz van.
– Elég legyen vagy kapsz egy pofont! – Dörren Agust hangja.
– Te fejezd be Agust. Liz még túl kicsi az ilyesmihez. Hagyd abba. Engedd el.
– Te nekem ne dirigálj!
– Add fel – kibiztosítom a fegyvert. – Agust, én lelövöm, ha nem teszi le a fegyvert! Semmi szükség rá, hogy idáig fajuljon.
Szélsebesen pörög az agyam, hogy mit kellene tennem. Liz arca könnyes és sírdogál rémületében. Érzem ahogy mögöttem Ian megfeszül. Szívesen megérinteném, hogy megnyugtassam, de most semmiképp nem vehetem le a szemem erről a rohadékról. Nem merem elmondani, hogy a penge Liz torkánál van és egy óvatlan mozdulat is elég, hogy meghaljon a kislány. Veszek egy mély levegőt, hogy megnyugodjak.
– Rendben, legyen így: Elszámolok háromig és te elengeded Lizt. Aztán elmondhatod, hogy milyen okok vezettek idáig!
– Nem akarlak beavatni. Ők az enyémek!
– Már nem! A tiéd voltak amig játszottál velük, Agust, de te eldobtad őket. Miért? Nem akartak veled játszani? Sírtak? Jesszusom, Agust, még csak öt évesek voltak! Öt évesek!
– Olyan édesek voltak. Annyira ügyesek játszottak velem! – megremeg a kezemben a fegyver.
– Agust, engedd el. Én pedig leteszem a fegyvert!
– Rendben. Legyen így – Agust elveszi a szikepengét a kislány torka elől.
– Gyere ide, Liz. Itt van mögöttem Ian. Majd ő vigyáz rád. – nyújtom ki a kezem a kislány felé, aki odaszalad hozzánk, én pedig a hátam mögé tolom Ianhez. Agust felém lép, és felém csap a szikével és én nem habozok tovább, lelövöm. Felkiált.

Ian:
– Erik?! Vége van?
Mikor válaszol elteszem a fegyvert és eltakarom Liz szemét, hogy ne lássa többet azt a férfit. Nehézkesen felállok vele és kimegyek a szobából. – Liz csinált veled valamit? Mint amit a rossz bácsik szoktak, akikről beszéltünk. Nagyon fontos, hogy elmondd, utána hazaviszlek anyuhoz rendben?
– Nem csinált semmi olyasmit, csak felpofozott. Veled maradhatnék inkább Ian bácsi? Hozzád indultam mikor odalépett hozzám. Azt mondtad nem szabad idegenekkel beszélni így elszaladtam a rejtekhelyemre, de utánam jött és megtalált. Idehozott de csak beszélt sokat, nem is értettem mindent és a sírás miatt felpofozott.
– Jól van, Liz már minden rendben lesz. Velem maradhatsz, ha szeretnél. Erik bácsinak is köszönd majd meg, ő jött rá ki ez az ember, és hogy hol lehet.
– Akkor bátor lehet, nem sikerült elüldöznöd… – motyogja a kislány, majd a kimerültségtől s a feszültség múltától el is alszik a karomban.
– Erik hívtál erősítést? Ha már el tudunk menni innen azért szeretném Lizt megnézetni egy orvossal, hogy tényleg minden rendben van e. Köszönöm, hogy megmentetted őt, én… bármiben segítek, amiben tudok. Sosem tudom ezt eléggé megköszönni neked.

Erik:
Még egyszer ellenőrzőm a pulzusát majd utánuk megyek.
– Minden rendben, Ian. Várj, mutasd Lizt. – Picit megemelem a fejét és megnézem a nyakát, de csak egy aprócska vágást látok rajta, Kiválasztok egy Elzás sebtapasztat felteszem neki.
– Minden rendben Ian, nem esett komoly baja. Jól van. A ruhája nincs elszakadva csak meggyűrődött. A nyakán csak egy aprócska seb van, épp csak kivérzett, de kapott rá hercegnős matricát. Szóval innen már sima liba. Nagyon ügyes voltál – dicsérem meg, magam sem értem miért. – Most beülünk az autóba és megvárjuk a többieket. Utána mi elmegyünk, rendben?
Ian kezét megfogom és elvezetem a kocsiig, ahol segítek neki beszállni a kislánnyal. Látom, hogy még mindig remeg az imént átéltektől.

Ian:
Tudom, hogy még ott van mellettem ezért halkan szólalok meg.
– Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam semmit tenni. Hiába nem hagytam el magam, ha szükség lenne rá nem tudnék cselekedni. Nem vagyok társnak való, már nem. Csak annyit tehettem, hogy ne legyek útban. Köszönöm még egyszer.
Hátra döntöm a fejem az ülés támlájának és lehunyom a szemem. Lizt szorosan ölelem magamhoz, de még mindig remegnek az izmaim a feszültségtől. Hallom, ahogy kiérnek a többiek, Erik pedig ellép a kocsitól, hogy elmondja mi történt itt.

Erik:
– Ne beszélj szamárságokat, Ian. Elkaptuk a Gyűjtőt. Soha többé nem bánt senkit. Legyen elég ennyi. A szemében te így is szuperhős vagy. Tudom, hogy habozás nélkül lőttel volna, ha arra van szükség. Ez nekem elég.

Ian:
Csak akkor válaszolok, mikor visszajön és lassan elindulunk.
– Lőttem volna és jó esetben nem téged talállak el. Maradj nálam ma este, nem szeretném, ha egyedül maradnál. Tudod az anyja elég szétszórt és az apja is…, nem túl megbízható. Kicsi kora óta mindig próbáltam időt szakítani Lizre. Biztos pontként tekint rám, így, ha van valami, ami már sok neki, megkeres pedig mondtam neki, hogy egyedül ne induljon el hozzám. A korához képest túl komoly gyerek. Nem a legjobb családot nyerte meg a lottón, de igyekszem megadni neki, amit tudok. Nekem nem lehet gyerekem, így Liz nem csak a nővérem gyereke, hanem olyan, mintha a lányom lenne.
Útközben megállunk a kórházban s egy orvos rögtön megvizsgálja Lizt, aki fel sem ébred. Ugyan azt mondja, amit Erik is.
– A kislánnyal minden rendben, a nyaka is nyom nélkül fog begyógyulni. Fizikailag nem sérült meg komolyabban. Azt hiszem a legjobb, amit tehetnek, hogy vele maradnak és biztonságérzetet nyújtanak neki.
– Rendben doki, köszönjük. Igazad volt, tényleg nem sérült meg komolyan.

Erik:
– Idővel megtanulsz bízni bennem, ahogy én is tettem. Tudom, hogy jobban célzol, mint sok látó kollegád. Azt hiszed az elmúlt napokban nem figyeltelek eleget? Biztosan jársz-kelsz a lakásomban. Hihetetlen memóriád van – hazafuvarozom őket és velük maradok. – Ha megengeded lezuhanyozom – szólok amíg a szobába indul a kislánnyal.
Amint magam maradok megengedek magamnak egy összeomlást. Némán küzdök a remegésemmel forró zuhany alatt. Fél óra alatt újra embernek érzem magam.

Ian:
Hagyom hadd menjen egyedül zuhanyozni, addig én a kislányt lefektetem az ágyamba és alaposan betakarom. Aztán a fenti készletből öntök mindkettőnknek egy kis Jacket, mert tudom, hogy mindkettőnknek jól fog esni. Mikor visszajön megkérem, hogy maradjon, amíg én is lezuhanyzom, aztán meg a földszintre megyek, hogy felhívjam Liz anyját minden rendben van. Fel s alá sétálok közben, mert hatásosan kezd felidegesíteni s mikor megfordulok a lépcsőn Eriket találom. Biztosan túl hangos voltam. Végül fáradtan teszem le a telefont.
– Holnap eljön érte, bár kétlem Liz vele akar majd menni. Menjünk vissza az ágyam elég nagy, elférünk rajta hárman is.
Most én fogom meg az ő kezét és húzom fel magammal vissza a szobámba. Liz egyik oldalára én ülök a másikra meg Erik.

Erik:
Nem tudom mi az, ami eltépi az utolsó szálat is, de érzem az ideges vibrálást benne, így felállok és megkerülöm az ágyat. Elé térdelek és két tenyerem bölcsőjébe zárom az ő idegesen babráló ujjait.
– Vége. Sikerült. – sóhajtom, majd felemelkedek és könnyű csókot lehelek ajkára. Nem fontolgatom, csak megteszem.
Úgy érzem a feszültség lassan kiszakad belőlem és elhagy. Az ő remegése sem a feszültségtől vibrál már. Ez most más. Jóféle más és ez nekem elég, hogy visszakozzak. Nem szabódom, nem kérek bocsánatot, csak felállok, megkerülöm az ágyat és igyekszem mindezt úgy tenni, hogy ne tűnjön fel neki, hogy minden lépésért meg kell küzdenem, mert ez a csók, amit ily bátran elloptam tőle, kocsonyássá zselésítette a térdeim és legszívesebben újra ajkára vetném magam, addig csókolnám, amíg szusz van benne. Lefekszem az ágyra, és felé fordulok. Úgy érzem, soha ilyen sokáig reakcióra nem vártam és nem vágytam rá ennyire. Teljesen őrült vagyok.

Ian:
Meglep, hogy odajön hozzám az még inkább, hogy megcsókol. A semmiből felszítja bennem a vágyat. Nem csak a testiségre, hanem arra a meghitt összetartozás érzésre is, mikor együtt kelünk, fekszünk, együtt csinálunk dolgokat, vagy egyszerűen csak összebújva beszélgetünk. Lassan felállok s most én kerülöm meg az ágyat. Érzem, hogy választ vár, szinte tapintható a feszültség köztünk, de ez most a jófajta várakozással teli. Leguggolok az ágy mellé, kitapintom az arcát s megteszem azt, amit már rég akartam. Ujjaimmal fedezem fel az arcát, így látom őt végre.
– Tudod a nővérem elítéli a melegeket, ezért nem jövünk ki jól. Ezért nem lehet gyerekem sem. Saját legalábbis nem. A robbanás idején volt párom, de ellöktem magamtól. Nem akartam, hogy ő is veszélyben legyen, de igazából csak gyáva voltam. Úgy gondoltam, amúgy is elhagyna előbb-utóbb a baleset miatt, s akkor már inkább én teszem meg. Már nem jelent nekem semmit. Jól elvoltam, el is felejtettem, inkább eltemettem magamban a vágyat, hogy ne legyek egyedül. S aztán felbukkantál te. Szemtelenül betörtél az életembe, én pedig képtelen voltam rá, hogy igazán ellökjelek magamtól. Éreztem benned valamit, ami nem engedte meg. Kedvellek Erik, s tudom ez nem sok, de jelenleg ennyit adhatok, ha elfogadod. Szeretnék veled időt tölteni, mikor csak mi vagyunk s nincs semmi rendőrségi ügy.
Beszédem közben lassan befejezem arca tapogatását, már van elképzelésem a vonásairól. Igazán jóképű lehet, de ami fontosabb, hogy a lelke is jó. Lassan oda hajolok hozzá, összeérintem a homlokunkat, majd lágyan megcsókolom. Nem sietettve vagy erőltetve semmit. Végül elhúzódok tőle s én várom mit fog mondani béna vallomásomra.

Erik:
Ahogy megérintenek az ujjai behunyom a szemem és észre sem veszem, hogy arcomra mosoly szökik. Érintése puha és meleg. Jóleső. Gyengédséget ébresztő. Annyira szeretnék a védelmére kelni a nővérével szemben, elmondani, hogy az a férfi gyenge volt és meg sem érdemelte őt. De nem teszem. Amikor elhúzódik ujjaim az arcára simítom és gyengéden hasonló utat járok be, mint ő. Végül puha csókkal zárom le felfedezésem és magam mellé húzom az ágyra. Hagyom, hogy elfészkelje magát a karomban. Aztán a fülébe súgom amire annyira vágyik.
– Bármit adsz én elfogadom.

Folytatása következik…