Ian&Liz
Erre erősebben ölelem magamhoz mindkettejüket, de nem szólalok meg.
– Rendben, de azért még egy darabig rajta tartom a szemem Ian bácsin. Aludhatok másik kocsiban, ezt megengedem. De a reggeliről nem késhettek.
– Nem vagy te egy picit pimasz? – csikizem meg Lizt.
Erik:
– De bizony az! De most elkaptuk! – Szállok be a csikizésbe és a kislány hangosan kacagva vergődik köztünk. Amikor elengedjük a nevetéstől zihálva kimerülten hanyatlik közénk. – Mit gondolsz, lecsúszik egy kis limonádé? Anyu nagyon finomat tud ám csinálni. És éreztem valami sütemény illatot is.
Ian&Liz:
– Megyek hozok nektek is egy kicsit. Ian bácsira ráfér a pihenés, mert nagyon kidőlt. Hiába mégiscsak öregszik – szemtelenkedik Liz majd el is szalad.
– Ez a gyerek…komolyan, de most egy kicsit gyerekesebbnek tűnik. Örülök, hogy jól érzi itt magát.
Erik:
– Nos, legalább van, ami hasznos volt ebben a kalandban. Gyere ide – csúszok arrébb a nyugágyon, hogy mellém bújhasson. – Kicsit szűken leszünk, de legalább közel egymáshoz.
Ian:
Mellé kucorodok és átölelem, hogy kényelmesebben elférjünk. Jól esik lefeküdni egy kicsit.
– Lehet, hogy elalszom, de ne menj el mellőlem. Legyél itt, amikor felébredek, rendben?
Erik:
– Szerintem a házőrzőnk nem is engedné. Liz az ablakból kukucskál – nevetek fel. – Pihenj egy kicsit. Az éjjel szinte semmit sem aludtál. Aggódom miattad. Itt jó meleg van, és én nem megyek innen sehová.
Ian:
– Helyes ne is menj, itt a helyed mellettem. Az a csoda, hogy megengedte, másik lakókocsiban aludjunk. Kínos lett volna, ha nem így lenne, mert reggel megint kényelmetlenül keltél volna – nevetem el magam.
Erik:
– Na, nem csak én – vigyorgok. – Valaki mást sem hagyott hidegen a hozzá nyomódó alkatrészem. Ne is tagadd!
Egy kicsit csipkelődünk, én pedig finoman simogatom a combját. Remélem sikerül annyira ellazítanom, hogy szépen lassan elaludjon és békésen tudjon pihenni. Én nem érzem magam fáradtnak, az ágak köz átvillanó meleg napfény cirogatására és Ian ölelő karjainak melegére mégis elbágyadok kicsit.
– Még az sem kizárt, hogy én alszom el előbb – suttogom neki, hogy ne riasszam meg.
Ian:
– Nem baj, alszol velem egy kicsit. Amúgy is csodálkozol rajta, hogy nem hagytál hidegen? Remek alkatrészeid vannak – súgom a fülébe s lassan el is szunnyadok. Rég volt részem ekkora békében.
Erik:
Nem tudom mennyit szunyókálhattunk, amikor kattanásra leszek figyelmes, amitől reflexből lelököm Iant a földre, miközben a kattanó hang felé nyúlok a szememet kinyitva. Megragadom a támadónk, mire Liz felsikít kacagva. Azt hiszi játszom. Rémülten zihálva ülök fel.
– Mit csinálsz, Liz? – Bambán bámulok a fényképezőgépre. – Ez – fáradtan az ölembe ejtem a gépet és a kamerát. – Jesszusom Liz megijesztettél. Ne keseredj el, – cirógatom meg, amikor pityeregni kezd. – Csak máskor inkább olyankor csinálj képet rolunk, ha fent vagyunk. Jó?
– Aha – azzal leugrik az ölemből.
– Úgy sajnálom, Ian. Felkeltettelek? – Életem pasija a földön ül és morcos képet vág. Képtelen vagyok megállni nevetés nélkül.
Ian:
Arra ébredek, hogy Erik lelök a földre. Morcosan temetem a kezembe az arcomat.
– Elég hatásos ébresztő, ha a földre löksz – mondom mogorván. Felállok és leporolom magam. – Megyek sétálok egyet, jövök nemsokára. Nincs nálam a botom, de mégis elindulok arra, amerre délelőtt Yamadával és Lizzel mentünk. Nincs konkrét okom rá, de most csak egyedül akarok lenni egy kicsit.
Erik:
Csak bámulok utána, majd felállok és követem. Mire elérjük a fákat beérem. Megérintem a kezét.
– Ian, annyira sajnálom. Nem akartalak a földre lökni. Liz megijesztett a fényképezőgéppel, mert csak egy kattanást hallottam. A reflexszeim gyorsabbak voltak, mint az ébredés. Sajnálom – megölelem hátulról. – Tudom, hogy ez már-már paranoia, de a mi szakmánkban ez tart életben. Nekem kicsit több kell, hogy ne ugorjak az ilyenekre. Azt hittem egy pillanatra, hogy veszélyben vagy.
A homlokom nekitámasztom a hátának és elhallgatok. Nem tudom, mit mondhatnék.
Ian:
Megdermedek, mikor a hátamhoz simul, s homlokát hátamhoz érinti.
– Nincs semmi baj, megértem, ahogy reagáltál. Csak újra rájöttem, hogy nem akarom, hogy ezentúl is ez legyen. Nem akarok mindig a hátam mögé nézni. Öregszem, azt hiszem. Persze, ha te maradsz rendőr, azt is megértem, és nem is változtat semmin köztünk.
Megfordulok és magamhoz ölelem. Még mindig szeretnék egyedül lenni, de ő is fontos, és vissza kell majd mennünk megnyugtatni Lizt is.
– Minden rendben – simogatom a hátát.
Erik:
– Megnyugtattam Lizt. Megkértem, hogy legközelebb ne álmunkban fotózzon. Vissza megyek, és megkeresem. Beszélgetek vele. Vigyázz magadra, nehogy belesétálj egy elkóborolt gejzírbe – nyomok egy puszit az arcára.
Ian:
Megcsókolom mielőtt elengedem, aztán hallgatom a távolodó lépteit. Keresek egy nyugodt helyet és nekiállok edzeni. Nem mostanában volt és szükségem van egy kis testmozgásra. Nem vagyok tudatában mennyi ideig vagyok kint, egy elrúgott kavics hangja ránt vissza. Azonnal arra fordulok, kezem az övemen, de persze nincs nálam a fegyverem.
– Erik, Liz?
Erik:
Megkeresem Lizt és leülünk beszélgetni a történtekről. Én viszek fagyit is, mert szerintem úgy könnyebb beszélgetni, ha édességet eszik az ember. Feloldja a gátlásokat.
Ian:
Nem válaszol senki így tudom, hogy én is ugyan olyan paranoiás vagyok, mint Erik. Összeszedem magam és elindulok visszafelé. Már elég régóta itt lehetek és lassan már vacsoraidő lehet. Elég régóta megyek már, de még mindig nem értem vissza. Zavartan állok meg és inkább leülök a földre, mert nem akarok ennél jobban elkeveredni.
Erik&Liz:
Már sötétedik, de Iannak még nyoma sincs. Kezdek aggódni. A yellowstone óriási, hetekig bandukolhat segítség nélkül.
– Liz, megtennéd, hogy segítesz anyámnak? Én elmegyek megkeresem Iant. Magammal viszem Yama bácsit is, mert én sem ismerem ki jól magam erre annyira. Nem akarom, hogy Ian kint legyen éjjel.
– Én is szeretném megkeresni.
– Kérlek, Liz! Anyunak segítség kellene.
– Rendben.
– Liz, csak arról van szó, hogy téged biztonságban akarlak tudni, oké?
– Igen. Keresd meg Ian bácsit.
Ian:
Az egyik irányból hallok valami halk hangot, ezért elindulok arra. Letérdelek oda ahonnan hallom a hangot. Óvatosan kitapogatom, hogy bokor van előttem. Óvatosan kihorgászom az elveszett állatot alóla. Tollakat tapintok, tehát valamilyen madár. Az egyik szárnya furcsa szögben áll. Biztosan eltört neki. Leveszem a pólómat és gyengéden a testéhez rögzítem a sérült szárnyat, hogy ne mozgassa csak rosszabb lenne neki. Miután ezzel végzek felállok vele s a karomban tartva őt elindulok arra, amerről jöttem.
Erik:
– Yama, kéne egy kis segítség. Ian még nem jött vissza a sétából, meg kellene keresnünk. Anya, vigyáznál addig Lizre? Megkértem, hogy segítsen a vacsoránál.
Elindulunk, hogy megkeressük Ian. Egy jó fél óra keresgélés után találunk rá.
Ian:
Ott állok meg, ahol eltévesztettem az utat. Nemsokára lépteket hallok és arra fel fordulok. Erikék közelednek, hallom, ahogy kiáltoznak.
– Itt vagyok. Sajnálom. Csak ő segítségre szorult.
Erik:
– Ian – hozzá lépek és átölelen. – Már úgy aggodtunk. Menjünk vissza mielőtt Liz összecsődit mindenkit.
Ian:
– Rendben – visszavezet, miután átadtam a kismadarat Yamának. – Liz?
Erik&Liz:
– Ian bácsi! – Liz repül a karjaiba. – Semmi gond Liz, csak elkeveredett, mert megmentett egy kis madárkát. Yamadánál van a kismadár, ha szeretnéd megnézni – mosolygok a kislányra.
Ian&Liz:
– Ian bácsi, te többet nem mehetsz egyedül, sehova. Mindig történik valami és nekem aggódnom kell!
– Sajnálom, kicsi lány. De tudtam, hogy Erik meg fog találni. Hisz vigyáz rám, nem igaz?
Erik:
– De bizony – felelem. – Tényleg nem volt semmi baj. Esküszöm. Gyere, ha akarod megmutatom a kismadarad. A bácsikád egy hős. Életet mentett még itt is.
Ian&Liz:
– Rendben menjünk el megnézni a madarat. Ian bácsi meg megvár minket valahol itt.
– Ígérem, itt leszek amikor visszaértek.
Megpuszilom Lizt, majd Eriket is aztán, amikor hallom, hogy elmentek az egyik fához sétálok és letelepedek a tövében.
Erik:
Mosolyogva figyelem, ahogy Liz osztogatja a parancsokat. Yama már rendbe tette a kis madarat.
– Liz, itt maradsz Yamával? Megyek szemmel tartom Iant. Nehogy elkószáljon nekem. Mint egy őzike – kuncogok, mire Liz is kuncogni kezd.
Ian:
Mikor Erik mellem telepszik, magamhoz ölelem és megcsókolom.
– Minden rendben van? Sosem lesz unalmas mellettem az életed. Nem bánod?
Erik:
– Hát nem, de ezt nem is bánom. Bár most díjaznám, ha pár napig szünetelne a sok probléma. Jó lenne egy kis csend, amikor igazán családdá kovácsolodhatnánk. Nem gondolod? – Hozzasimulok és hallgatom a szívverését. Nyugodt. – Mit gondolsz, meddig leszünk ma éjjel kettesben?
Ian:
– Remélem egész éjjel, bár szerintem hajnalban Liz úgyis átjön. És valószínűleg el is kell altatnom. Szóval egy pár óránk lesz csak. De azt szeretném veled kiélvezni.
Biztos vagyok benne, hogy érti mire gondolok, de azért alaposan megcsókolom és csípőjére simítom a kezem. Ha biztos lennék benne, hogy nincs körülöttünk senki a fenekébe is markolnék.
Erik:
– Szóval, úgy gondolod, lesz pár óránk. Én ebben nem vagyok ilyen biztos. Liz eléggé megijedt este. Szerintem jó, ha egy óránk lesz, mielőtt befut. Aztán ki tudja. Erős lány. – Anya szól ki, hogy menjünk vacsorázni. – Megyünk.
Szólunk Yamanak és Liznek is.
Ian:
– Az is lehet hogy csak egy óránk lesz. Majd meglátjuk. Erik derekát átkarolva megyünk Lizékhez hogy kész a vacsora. Liz lelkesen mesél a madárról egész úton. Aztán nekiállunk vacsorázni.
– Ha sokáig eszem a főztjét el fogok hízni, nagyon finoman főz.
Clara:
– Magára fér, fiam, hogy egy kicsit magára szedjen. Elég soványka – nevetgél anyám, de elpirul a bók hallatán.
Ian:
Elmosolyodok és mindenféléről beszélgetve fejezzük be a vacsorát. Semmi sem marad abból, amit Erik anyukája fözött, pedig, elég sok ételt csinált.
– Liz menj el fürödni, aztán játszhatunk még, rendben?
– Rendben, Ian bácsi.
Erik:
– Mikor térhetünk haza? – Anyám halk kérdésére csend lesz.
– Nem tudom. Talán még egy hét ezen kívül. Majd, ha Yama megengedi belehallgatok a hírekbe.
– Abból tudni fogjátok?
– Tudni – nem merem azt mondani neki, hogy ötletem sincs.
Ian:
– Holnap bemehetnénk a városba. Van kapcsolatom, akit felhívhatunk, hogy mi a helyzet. Abból is biztosat tudnánk – mondom halkan. Erik anyjának kérdése teljesen jogos és érthető. Szeretne mihamarabb visszatérni a rendes életéhez.
Erik:
– Vállalnád a hosszú utat újra? – nézek rá, hisz elég volt átvergődnünk a bozótoson, csalitoson.
– Mi lenne, ha holnap után mennetek? Az egyik helikopter elvisz titeket. Egy csomó időt és fáradtságot megspóroltok.
Ian:
– Rendben, akkor holnap után megyünk be és megtudjuk mi a helyzet. Megyek megnézem Lizt. Erik addig fürödj le – puszilom meg.
Erik:
– Rendben. Utána átmegyek és Lizzel leszek, amíg te megfürdesz – érintem meg a vállát, egy pillanatra hozzábújva.
Ian&Liz:
– Az jó lesz, legalább nem lesz egyedül.
Elmegyek megnézem Lizt, aki épp akkor végez, mikor odaérek.
– Látom ügyes vagy és végeztél. Még játszunk egy kicsit, aztán mesélek neked, ha szeretnéd.
– Szeretném, Ian bácsi. Átmehetek, ha rosszat álmodok?
– Persze, hogy átjöhetsz, ez természetes.
Megvárom míg felöltözik, aztán a karomba kapom és a lakókocsihoz megyek vele.
Erik:
Elmegyek és veszek egy forró zuhanyt. Azon gondolkodom, mit kéne csináljak a jövőben. Nem akarok visszamenni a rendőrséghez. De hiába töröm a fejem. Végül felöltözöm és Lizhez megyek. Az ajtó mellett támaszkodva hallgatom Ian hangján a mesét. Amikor végez bemegyek.
Ian:
Felnézek, mikor hallom bejönni.
– Megyek lefürdök. Liz alszik, de ha felébred, csak mondj neki még egy mesét.
Megsimogatom az arcát, majd kimegyek. Gyorsan lezuhanyzok, majd megyek vissza. Szerencsére Liz még mindig alszik.
– Mehetünk – súgom Eriknek.
Erik:
Óvatosan behúzom az ajtót magunk után, és átmegyünk a saját lakókocsinkba.
– Tudom, hogy kicsit cigány életmód ez, nem a kényelmes lakás, de ennél nagyobb biztonságban sehol sem lennénk. Ez pedig megnyugtató – sóhajtok fel és magamhoz ölelem. – Tudod mi az, amiből nagyon sok kell nekem, Ian? Kényeztetés és csók – hajolok hozzá egy forró csókra.
Ian:
– Abból nekem is sok kell. El is kezdem megvalósítani – súgom az ajkára. Elhúzódok tőle és szép lassan leveszem róla a polóját, majd lejebb haladva elkezdem kigombolni a nadrágját is. Aztán a karomba veszem és az ágyra fektetem. Fölé hajolva csókolgatni kezdem a nyakát fordulok.
Erik:
– Vetkőzz le – suttogom neki. A félhomályban a szemem karcsú testére tapad. – Kevés itt a hely – nyögök fel.
Leveszem a maradék ruhám. Túlságosan türelmetlen vagyok, mohón nyúlok Ian után, hogy az illatát beszívva végig fusson rajtam a borzongás. Soha, senki nem hozott ennyire lázba, mint Ő. Ujjaim a testére kúsznak és közelebb húzom magamhoz, a szájára tapadok.
Ian:
Érzem türelmetlen hevességét, de én is ugyanazt érzem.
– Nem biztos, hogy tudok gyengéd lenni veled – súgom a fülébe, s érzékien meg is harapom egy kicsit. Elhúzódok tőle, kezeim testén csaponganak, simítom mindenütt, majd a hasára fordítom s a hátát is felfedezem magamnak. Gerince mentén simítok végig, hogy aztán hirtelen előre nyúlva megérintsem férfiasságát. Csipője rögtön felém lökődik, amitől elégedetten mordulok fel.
Erik:
– Nem is akarom, hogy gyengéd legyél. Azt akarom, hogy bennem legyél. Teljesen – nyomom neki a vágyának magam és sóhajtva dörzsölöm hozzá a csípőm.
Ian:
Szájához érintem két ujjamat s ő érti mit akarok, rögtön elkezdi benedvesíteni. Mikor úgy ítélem, hogy megfelelő, bejáratát kezdem masszírozni, hogy ellazuljon, majd tágítani kezdem. Rögtön érzékeny pontját keresem s mikor megtalálom, Erik egész teste összerándul. Úgy érzem eléggé felkészült rám, ezért előváladékomat elkenve tagomon belé hatolok egy halk nyögéssel.
Erik:
Úgy szopom az ujjait, mintha a farka lenne a számban, közben újra és újra hozzá dörgölve magam. A lepedőbe marok, amikor belém hatol és felé mozdítom a fenekemet. Még akarok belőle.
– Mélyebbre – nyögöm homlokom a párnához nyomva.
Ian:
Úgy teszek, ahogy kéri. Mellkasom minden lökéssel a hátához simul, olyan mélyre hatolok belé, ahogy eddig egyszer sem. Szenvedélyesen mozgok benne, majd pózt váltok. Felülök, őt pedig az ölembe húzom. Fejét oldalra fordítva hevesen csókolom meg.
Erik:
A testünk összesimul, ujjai a farkam simogatják, szenvedélyesen viszonzom a csókját, szinte harapva ajkát. Ahogy elszakadok tőle, kicsit megemelkedem hogy újra magamba fogadjam. Megtámaszkodok a lábaim közt a combján és mozogni kezdek rajta.
Ian:
Mozgásomat az övéhez igazítom s így még jobb… több a gyönyörünk. S aztán együtt érjük el a beteljesülést. A nevét nyögve élvezek el, mélyen belé engedve magomat. Ő pedig édesen remegve élvez el, s hogy elhúzzam gyönyörét cirógatom, csókolgatom nyakát, vállát.
Erik:
Mielőtt teljesen elnyelne a gyönyör, megérzem a forróságát, amint kitölt. Zihálva döntöm a fejem a vállára és levegő után kapkodom.
– Szeretlek – suttogom neki, összefűzve az ujjainkat. Nehezen mozdulva kászálodok le róla. Nem szívesen válok el tőle, de muszáj. Fáradtan terülök el az ágyon.
Folytatása következik…