Ian&Erik

Ian&Liz:
– Tudom, örülök, hogy rátörted az ajtót Ian bácsira. Kezdtem aggódni érte, annyira elbújt a házában. De te kihoztad onnan.
– Igen, én is örülök, hogy nem futottál el – mosolygok Erikre.

Erik:
– Nem félek, holmi mogorva ex zsaruktól. Én bátor vagyok ám – nevetek Lizre, de valahol hálás vagyok azért, hogy aznap volt bátorságom visszamenni.

Ian:
– Igen, elég sok bátorság kellett hozzá. De végül is jól alakult, nem igaz? Együtt vagyunk és maradunk is.

Erik:
– Bizony. Mert engem többé le nem vakarsz magadról – nevetek fel és közelebb hajolok hozzá, hogy megcsókoljam. – Gyere Liz, tegyünk rendet.

Liz&Ian:
– Mi a jó ebben? Hogy pusziszkodtok a szátokon?
– Egyszer majd te is szereted ezt csinálni, azzal akit szeretsz. Nem mintha valaha is megengedném bárkinek is.

Erik:
– Ezzel fejezzük ki, mennyire szeretjük a másikat. Téged az arcodon puszilunk meg, mert gyermek vagy. A szerelmünket a száján. Majd te is ezt teszed, ha nagy leszel – puszilom meg az arcán.

Liz&Ian:
– Nem hiszem, hogy leszek szerelmes. De most tegyünk rendet vagy nem fogunk végezni.
Én is segítek elpakolni, nem akarom, hogy minden rájuk maradjon, csak azért mert én nem látok.

Erik:
Miután összepakoltunk ráveszem Lizt, hogy segítsen anyának egy kicsit. Biztosan boldoggá teszi, ha nyaggatja kicsit a nagyit. Én pedig leheveredek egy picit Ian mellé.
– Azon gondolkodtam, hogy talán magánpraxist kellene nyitnom. Leskelődhetnék megcsalós férjek után.

Ian:
– Jó ötlet, szerintem. Kisebb városban is boldogulni fogsz egy ilyen vállalkozással, ha tényleg költözünk majd. Én még nem döntöttem el, mi legyen. Sosem csináltam mást, csak bünőzőket hajkurásztam és bár a munka velejárója, de vér tapad a kezemhez. Én talán nyithatnék egy kisebb edzőtermet. Azt szeretem csinálni és azt mondják a többiek, könnyen tanulnak tőlem. Ha visszamegyünk, utána járunk, hogy lehetnél magán hekus, rendben?

Erik:
– Rendben, de lehetőséget hagyok magamnak másra is. Az edzőterem jól hangzik. Csendes életet akarok élni. Talán messszire költözhetnénk és mindent előről kezdhetnénk. Nem gondolod?

Ian:
– Visszafelé úgyis megnézzük a nagyi házát. Ha tetszik oda költözhetünk. Valamennyi felújítás biztos kell, mert már régi ház. Még a nagyi meg a papa építették együtt. Nagy kert is van hozzá, arra is ráfér majd a gondozásba vétel. Ha nem tetszik, eladom és hozzátesszük azt a pénzt egy saját ház megvételéhez.

Erik:
– Erre lesz szükségünk szerintem. Nem maradhatunk ott, ahol vagyunk. Majd Liz elutazik a nagyijához néha. Meg az anyjához. – Elnyújtózok mellette és behunyom a szemem.

Ian:
– Vagy anyukád jön hozzánk. Elég nagy a ház, elfér, ha jön. Ha jól emlékszem van egy szoba, ami nagyobb, mint a többi és a legjobb kilátása van. Azt használták nagyiék. Lehet a miénk, ha gondolod. Az emeleten van. Aztán van még az emeleten egy szoba, azt vendégszobának használták. Nagypapa könyvtáras dolgozószobája is ott van fent az emeleten. A gyerekek szobái pedig lent vannak. Két darab szoba. Fürdő van lent is, meg fent is. Konyha egybenyitott ebédlővel, ami nappali is. Mosókonyha meg kamra is van. Szóval elég nagy a ház. Kényelmesen elférnénk.

Erik:
– Nem tartom jó ötletnek, hogy Liz szobája lent legyen, míg a miénk fent. A vendégszoba legyen inkább lent, a miénk és Liz pedig fent.

Ian:
– Csak a régi elrendezést mondtam, nem is kell aszerint lennie. Azon változtatunk, amin csak akarunk. Amúgyis a vendégszobát akartam Liznek adni. Tágas és szép, barátságos szoba. A régi gyerekszobák nem túl nagyok. Majd megnézzük, hogy egybe lehet-e nyitni őket.

Erik:
– Igen, azt majd átalakítjuk. Jól hangzik. Egy kényelmes szép, új élet.

Ian:
– Mindkettőnkre ráfér már egy békés élet, nem igaz? Ha el is indulunk valamelyik nap vissza, még úgyis a nagyi házánál is időzni fogunk egy kicsit.

Erik:
– Igen. Mindenképp! Aztán többször is vissza kell mennünk, ha azt választjuk a lakóhelyünknek, hogy rendben hozzuk.

Ian:
– Az biztos, maximum megszállunk addig az egyik környékbeli panzióban, ha hosszabb időre megyünk. Szépek és tiszták arrafelé a szálláshelyek is.

Erik:
– Attól függ, milyen a helyzet most a házban. Ha csak poros, akkor kitakarítunk egy szobát és jó az egy-két napra – felsóhajtok. – Olyan sok mindenről kellene beszélnünk, mégis úgy érzem felesleges.

Ian:
– Mi lenne, ha akkor beszélnénk a dolgokról, amikor eljön az ideje?

Erik:
– Szuper lenne – mosolygok rá. – Nagyon szuper lenne.

Ian:
A nap hátralévő része gyorsan eltelik, este együtt vacsorázunk, aztán gyors fürdés után aludni megyünk. Holnap bemegyünk a városba hogy tudjunk telefonálni, így kell a megfelelő mennyiségű alvás, még akkor is, ha helikopterrel megyünk. Kivételesen az egész éjszakát nyugodtan alussza végig mindenki.

Erik:
Békésen pihenünk. Reggel pedig összecsomagolok néhány dolgot. Liz nem akar elengedni minket. Kell egy kis idő míg megnyugtatom, hogy érte mindenképp visszajövünk.

Ian:
Végül sok öleléssel és puszival később sikerül elindulnunk. Rég ültem már helikopteren, így most kicsit rosszabb, hogy nem látok csak egy apró fülkét érzek magam körül.
– Remélem, hamar megjárjuk. Jó lenne, jó híreket kapni. Ránk férne az biztos.

Erik:
– Sajnálom kincsem, visszafelé gyalog jövünk. A helikopter végzett – felelek neki, amikor a pilóta nemet int néma kérdésemre.

Ian:
– Nem baj, örülök, hogy idefelé nem kellett. Ennek is örülhetünk.
Miután leszállunk a városban elköszönünk a pilótától és a parkolóban hagyott kocsihoz indulunk. Ha szerencsénk van még senki nem vitte el és nem is fosztotta ki.

Erik:
– Ian, elszaladok ide a szomszédba. Veszek újságokat. Addig itt maradsz? Kell valami? – szólalok meg, miután a kezébe adtam a táskáját, amibe a holmija volt. – Aztán beülhetünk valahova ha szeretnél.

Ian:
– Menj csak, itt megvárlak. Nem kószálok el sehová, igérem. Rendben, bár nem akarok nagyon későn visszaérni.
Beülök a kocsiba és előveszem a telefonom. Bekapcsolom, rögtön egy tucat hangüzenet rohan le. A nővérem is keresett, de Fred is hagyott egy gyengécske üzenetet, hogy már jól van.

Erik:
Megveszem az újságot, a nyalókát, amit Liznak ígértem és pár apróságot. Visszabattyogás közben bekapcsolom a telefonom. A főnököm hagyott egy kiabálós üzenetet, hogy ha megdöglöttem is kerüljek elő.

Ian:
Az FBI-os kapcsolatom is hagyott üzenetet, hogy tiszta a levegő Fred ügyében. Nem kapcsolódik egyikhez sem, amihez információt adtunk. Azt is megemlíti hogy McDonald börtönben van és ott is fog maradni.

Erik:
– Megjöttem – szólalok meg, ahogy odalépek a kocsihoz. – Van itt a sarkon egy palacsintázó. Van náluk más is. Beülhetünk oda, nem egy forgalmas hely. Jobb, mint a kocsiba. Aztán kicseréljük az infót.

Ian:
– Az jó lesz, jól esne egy kis kávé.
Kiszállok a kocsiból és bemegyünk a palacsintázóba. Egy félreeső helyre ülünk le. Mindenhol érezni a palacsinta illatát, a különböző töltelékek édes illatával keveredve. De szerencsére finom kávé illat is terjeng.
– Kellemes hely – mosolygok Erikre.

Erik:
Rendelek két kávét.
– A főnököm ordítozott velem, hogy keveredjek elő, amiből tisztán következik, hogy ideges. A társam szerint a belsősök is beszélni akarnak velem és volt egy csomó letartóztatás. Gondolom ez a Félix is ezért kért, hogy hívjam vissza. Nálam ennyi. Az újságok – teregetem szet a lapokat, – McDonald visszaéléseit és a hozza köthető gyilkosságokat, megvesztegetéseket taglalják, valamint a korrupt rendőrőket szapulják… Aztán itt vannak meg rendőri túlkapások gyanúsítottjai. Valaki felhasználta az ügyet egy alapos tisztogatásra. Nálad mi van?

Ian:
– Fred jól van. Nem köthető egyik ügyünkhöz sem, ami vele történt. Az FBI-os kapcsolatom szerint McDonald a börtönben fog rohadni. Úgy hiszem, lassan ideje lesz visszaindulnunk a városba.

Erik:
– Igen. Visszamehetünk. Itt maradjunk és várjuk be anyáékat vagy visszamenjünk?

Ian:
– Maradjunk itt, tudsz szólni nekik, hogy jöhetnek? Innen meg megyünk együtt tovább.
Közben kihozzák a kávét és jólesően belekortyolok.

Erik:
– Persze. Akkor kiveszünk egy szobát és holnap reggel felvesznek minket. – Az órámra pillantok. Van még időnk. – Anyával imádjuk a rejtjelezéseket, mint láthattad. Megvan mikor és hogyan kell felhívnom. Akkor tudni fogja hogy biztonságos. Aztán visszahív ő. Anya imádja a kém filmeket, ami ilyenkor kapora jön nekem.

Ian:
– Szerencse, hogy ilyen okos asszony az anyukád. Sokban hasonlítasz rá. Nem is kívánhatnék jobb anyóst magamnak. Amúgy ezt a rendszert mikor dolgoztátok ki? Amikor rendőr lettél vagy már előtte is megvolt?

Erik:
– Még suliban. Volt egy időszak, amikor magam is rajongtam a kém filmekért és akartam valamit, ami nem ciki mások előtt és anyunak mégis elmondhatom, hogy szeretem. Aztán valahogy egy egész rendszer lett belőle, amikor New yorkba költöztem. A legbalhésabb kerületekbe kaptam munkát. Harlemben, bronxban és hasonló helyeken. Szerettem segíteni másoknak. Az ottani fiatalok közt is terjeszteni kezdtem a jelzéseink egy részét. Sikere volt. Több életet is megmentettünk. A társam Luke imádta és megtanulta. Azt mondta, én vagyok a legokosabb újonc.

Ian:
– Így kicsit anyukád is veled volt, amikor dolgoztál. Ti is egy csapat vagytok, ketten, ahogy mi is Lizzel. Annyi változott, hogy most már négyen vagyunk egy csapat. Beszélsz még a társaddal? Nehez lehetett mindent hátrahagyni.
Erik:
– Luke meghalt. Egy drogos lőtte le véletlenül. Nem hagytam volna magam áthelyezni, ha Luke életben lenne. Akkor először éreztem az életben, hogy van apám. Imádtam az öreg zsarut – felsóhajtok. – Szerintem most vigyorog, mert anno égre-földre esküdöztem, hogy nincs semmi amiért elhagynám a rendőri pályát.

Ian:
Megfogom a kezét és megszorítom.
– Sajnálom, túl sok embert vesztettél el, pedig fiatalabb vagy nálam. Szerintem örül, hogy ezen gondolkozol. Szeretett téged, és biztos büszke rád.

Erik:
– Nos, New york veszélyes hely. Nem arról híres, hogy a zsaruk regényesen hosszú életet élnek – felelem kissé szomorúan. – Luke egy igazi fenegyerek volt. Sosem félt senkitől meg a maffiában is tiszteltek. Ha ő a kínai vezetőséggel akart beszélni, hát fülön fogott egy tolmácsot és tiszteletteljesen felkereste a kedves vezetőt. Ha le akarták rázni, kiült a kocsi elejére és a hangosbeszélőn át kezdte el a mondandóját. Szóval erős gerince és jó lelke volt. Tizenöt éves volt a csirkefogó, aki lelőtte. Csak egy halálra rémült, drogos kölyök volt. Most börtönben ül és papnak tanul. Azt mondta, sosem lesz képes feldolgozni, hogy Luke-ot lelőtte. Hát én se, hogy meghalt.

Erik:
Megcirógatom a kezét, hogy tudja, megértem, amit érez. Sosem voltam jó a vígasztalásban, de talán így is érteni, érezni fogja, hogy együtt érzek vele.
– Szívesen megismertem volna őt. Azt hiszem, kedveltük volna egymást. Már csak azért is, mert mindketten szeretünk teged.

Ian:
– Igen. Kemény zsaru volt, így úgy gondolom kaptál volna tőle két jótanácsként szolgáló maflást, aztán elhívott volna sörözni. Bírt volna. Azt hiszem, erre ennem kell egy kis édességet – mosolygok és rendelek két csokis palacsintát.

Erik:
– Nekem nem nagyon volt olyan ember az életemben, aki ilyen fontos lett volna nekem. Anyám az egyik volt közülük, de meghalt. A nagyiékat szerettem, de ritkán láttam őket. Apám nem szerette, ha náluk voltam. A partnereim sem voltak fontosabbak a munkámnál, soknak ezért is lett vége. Aztán megszületett Liz. Furcsa, hogy egy apró csomag mennyit tud változtatni az emberen. Most pedig itt vagy te és az anyukád is.
– Szerencsés vagyok, hogy én előnyösebb helyzetben vagyok, mint az előző párjaid.

Ian:
– Te, anyukád és Liz mindennél fontosabbak vagytok nekem, remélem ezt tudod. Ahogy azt is, hogy nem számít kik voltak előtted, mert most csak te vagy és te is maradsz, amíg élek. Különleges vagy a számomra, ha tehetném ki se engednélek az utcára, de bezártságban képtelen lennél élni. Így sajnos osztoznom kell a világgal rajtad.

Erik:
Felnevetek.
– Remélem nem vagy féltékenykedő típus. Nem mintha lenne rá okod. Ronda vagyok a kutyának se kellek.

Ian:
– Bolond vagy. Azt hiszed, azért mert nem látok a szememmel, nem tudom milyen szép vagy? Az arcvonásaid finomak, az ajkad telt, csókolni való. Az arccsontod éles, de nem annyira, hogy csúnya legyen. Az állkapcsod erős, férfias, illik hozzád. A hajad dús és selymes. A nyakad kecses, szeretem felfedezni érzékenységét. Kezeid vékonyak de erősek, hosszú kecses ujjaid vannak, szeretem őket érezni magamon. Tested izmos és erős, szikárnak is mondhatnám de bőröd puhasága lágyít izmaid keménységén. Magas vagy, és elegáns, lépteid puhák és könnyűek. Illatod mindig finom, ne érts félre. Nem nőiesen finom. Nagyon is férfias de illik hozzád, te vagy az, kifejez téged az illatod. Mindig tudom hogy te vagy a közelemben. Megcsókolom az ujjait, majd a kézfejét. – Ezért ne mondj nekem olyan sületlenségeket hogy csúnya vagy. Tudom hogy nem így van. És igenis tudok féltékeny lenni. Ami az enyém az az enyém és soha nem adom át senkinek sem.

Erik:
Felnevetek és be kell valljam nagyon jól esnek a szavai.
– Nem kell féltékenynek lenned, mert sosem lépnék félre. Neveltetésemből adódik hogy hűséges típus vagyok. Ha már nem hiszek ebben a szerelemben és ami vele jár, azt egyenesen meg fogom mondani neked.

Ian:
– Ezt értékelem, s én is ugyan így teszek majd. Bár ez nem mostanában fog bekövetkezni, mikor én nem hiszek már ebben a szerelemben. Amúgy teljesen komolyan gondoltam ám. Nem csak úgy mondtam a levegőbe.
Kinyújtom a kezem és megsimogatom az arcát.
– Nyálas gondolat futott át a fejemen, inkább nem is mondom- visszakozok zavartan.

Erik:
– Most kíváncsivá tettél – megfogom a kezét és húzni kezdem magam felé. Összeesküvők módon súgom neki: – Áruld el.

Ian:
Halkan felnevetek erre.
– Ne nevess ki jó? Megbántódom ha megteszed.
Ujjaim a csuklójára az artéria fölé helyezem, hogy érezzem hogyan reagál.
– Szóval arra gondoltam ha a szememmel nem is a lelkemmel látlak- fejezem be halkan.

Erik:
Kicsit felkuncogom.
– Tudod – súgom vissza neki – ez tényleg nyálas. De nekem tetszik – simítok végig az ujjain. – A szívem is ezt fogja mondani nem csak a szám.

Ian:
Érzem hogy kicsit felgyorsul a pulzusa. Elmosolyodok és megcsókolom a csuklóját.
– Kérsz még palacsintát? Rád fér még egy kis édesség nem gondolod? Néhol érzem a bordáidat.

Erik:
– Szokd meg őket, hozzám tartoznak. Nem, nem kérek. Inkább később ennék valami finomat. Egyenlőre elég volt ez. – felelem. – Akkor innen merre megyünk tovább? Merre van a nagyid öröksége?

Ian:
– Most Jacksonban vagyunk és az Arkansasi Hot Springsbe megyünk. 25 óra kocsival, szóval kell egy megálló vagy kettő mire odaérünk.

Erik:
– Inkább több. Liz nem fogja bírni az utat. Megőrjít minket. Szóval szánjunk rá három napot és kényelmesen érjünk oda. Esténként megszállunk valahol.

Ian:
– Igaz, neki több pihenő kell. Akkor legyen így. Hot Springsben sok meleg vizű forrás van, elmehetünk egybe amíg ott vagyunk. A város megyeszékhely, de a ház a kertvárosban van, nyugalmas környezetben.

Erik:
– Jól hangzik. Akkor körülbelül egy hét mire hazaérünk, vagy egy kicsivel több. Remek lesz, élvezni fogjuk. Azt hiszem vennünk kéne pár ruhát. Szinte semmink nincs.

Ian:
– Igen nem ártana és Liznek is kéne. Amíg ideérnek elmehetünk venni egy két dolgot. Elmegy vele az idő legalább.

Erik:
– Rendben. Akkor legyen ez a következő napirendi pontunk. Szerintem mehetünk – intek a pincérnek, hogy fizetnénk, aztán nyakunkba vesszük Jacksont.

Ian:
Viszonylag szép város Jackson, de azért ide nem költöznék. Bemegyünk egy plázába és előbb egy gyerekruha boltba megyünk be.
-Liz nem kifejezetten szereti a csak rózsaszín dolgokat. Olyan jöhet amiben van, azt hiszem a Pocahontast meg a többi harcos hercegnőt tette a magáévá. Szóval olyat keressünk, ami nem túl rózsaszín.
– Segíts, mert különben túl sok ruhát veszek neki.

Erik:
– Oké – egy jó adagot kiveszek a kezéből. – Ezek vagy túl rózsaszínek vagy nyálas hercegnők – mosolygok. – A többi remek. Ezeket vegyük meg. Aztán válasszunk magunknak is valamit egy másik boltba.

Ian:
Kifizetem amiket Erik meghagyott és átmegyünk egy felnőtt ruha boltba. Magamnak katonai sok zsebes nadrágokat meg inget, atlétát választok. Persze mindnél mondom Eriknek hogy mit vegyen el.

Erik:
Teszem, amit kér, én vászonnadrágot, könnyű ingeket pólókat és két farmert veszek. Szeretek jól kinézni, még így is, hogy párom van.

Ian:
– Vehetnél egy bőr nadrágot is. Jól állna rajtad, bár csak akkor veheted fel, ha otthon vagyunk. Abban nem engedlek ki az utcára.
Odahajolok hozzá és megpuszilom, majd a ruháimmal megyek a próbafülkébe. Gyorsan végig próbálom őket mert csak annyi a lényeg, hogy kényelmes legyen.

Erik:
– Keresek egyet addig – vigyorgok és megmondom neki merre találja az öltözőt majd elindulok, hogy keressek egy megfelelő nadrágot.

Ian:
Mire megjön a nadrággal én is végzek.
– Sajnos nem látom és tapizni is csak négy fal között lehet, ezért rád bízom. Ha kényelmes, de feszes, akkor jöhet – mosolygok rá.

Erik:
– Nos, én mégis kikérem a véleményed – körbenézve látom, hogy épp nem néz erre senki, ezért visszatolom a próbafülkébe. – Most várj egy picit itt – nyomom a kezébe a vásárolni való ruhákat, majd nekilátok átöltözni. – Most megtekintheted – vigyorgok rá és megfogom a kezét.

Ian:
Meglep, hogy visszatol a fülkébe, de nem ellenkezek, bolond is volnék. Kezem a fenekére teszem, majd lassan felcsúsztatom a csípőjére, aztán megsimítom ágyékát is, majd letérdelek s combjait, lábszárait is végig tapogatom.
– Azt kell mondjam tökéletes.
Hangom rekedt, ahogy megszólalok.

Erik
– Akkor megveszem – húzom fel egy csókra magamhoz. – Ha hazaértünk, Pittsburgbe és Liz elment oviba, felveszem – harapok a szájába.

Ian:
– Alig várom, hogy felvedd, szép lassan akarlak majd kihámozni ebből a nadrágból. Könyörögni fogsz a végére – súgom a fülébe, majd megcsókolom a nyakát.
– Khm… nos talán jobb lenne, ha kimennél vagy ilyesmi. Kellemetlen lenne álló cerkával fizetni.

Erik:
– Azt hiszed, hogy itt nincs gond? – húzom a kezét az ágyékomhoz. – Nos, azt hiszem, várj meg kívül.

Ian:
– Halk legyél – nevetek szemtelenül majd kilépek a próbafülke elé s ott várok rá.

Erik:
– Gyors leszek – ígérem és nekilátok kiverni egy zsebkendőbe, az ajkamba harapva.

Ian:
Bár próbál halk lenni egy-egy elfojtott hang eljut hozzám. Egy vásárló is odalép hozzám, amíg Erik bent élvezkedik.
– Elnézést foglalt ez a fülke?
– Mint láthatja igen, épp várok, hogy a párom végezzen. Nagyon válogatós ám. Csak a legjobb minőségű ruhát tudja elviselni a bőre.
– Értem, akkor majd visszajövök később.
– Köszönöm a megértését.
Szívesen bebújnék a függöny mögé de hát ez nem lehetséges.
– Jól vagy, drágám? – szólok be a kedvesemhez.

Folytatása következik…

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük