Siridean:
Az este maradék része nyugodtan telik, szeretnék minden estét így tölteni vele. Másnap ragyogó idő van, mindenki aki részt vesz a ceremónián a pataknál fürdik és én is így teszek. Mikor visszaérek, akkor látom, hogy Naga ki díszítette a házat. Gyorsan felveszem az ünnepi tunikám aztán leültet, hogy befonja a hajam. Nagyon jól esik, ahogy matat a hajamban, de érzem azt is, hogy egyre feszültebbé válik, ahogy eljön az idő. Végül a menet elér hozzánk is, én csatlakozom hozzájuk Naga pedig követ minket. A kis koszorúval a kezemben várom, hogy rám kerüljön a sor mikor megállunk a téren. Az öregek már ott állnak középen, mi pedig körbe vesszük őket. A zene elhallgat s mi várjuk, hogy elkezdjék.
– Üdvözlünk mindenkit az idei Párválasztó Ceremónián! Mint minden évben idén is megtartjuk, s idén is elmondjuk, hogy amit mi látunk az nem szentírás. Választhat mindenki más párt magának. Mi csak azt mondjuk, szerintünk kivel alkotnának a legjobb párosítást. Hogy ne is húzzuk az időt tovább, el is kezdjük, rendben? Tudom, hogy az utána következő bulit várjátok a legjobban!
Mindenki elneveti magát, aztán újra izgatott csend telepszik a térre. Az egyik öreg elkezdi. Neveket sorol és elmondja miért látják jónak az adott párost. Sokszor találnak bele a százas körbe s olyankor a felek boldogan ölelik egymást. Kivételes megfigyelő képességük van az öregeknek az biztos. Aztán meghallom az én nevem.
– Siridean, te kivételesen jó vadász vagy, sok lehetőség áll előtted. S bárki szívesen lenne a párod, ebben nem kételkedem. Ám van valaki, aki idén még nincs abban a korban hogy részt vegyen. Mégis úgy gondoljuk, ő illik hozzád a legjobban. Fiatal volt mikor ide került, te vetted a szárnyaid alá, s már akkor láttuk, hogy ti egymásé vagytok. Ritka az ilyen fiatalon elrendelt szerelem, ezért bármi is történik vigyázz rá. Kicsi Naga, lépj előre!
Látom Nagán, hogy mennyire meglepődik, aztán remegve lép elém, én pedig óvatosan a fejére illesztem a koszorút, amit oly nagy gonddal font meg.
– Én Siridean fogadom, hogy mindig vigyázni fogok rád. Tisztelni és szeretni foglak. Melletted állok majd, bármi is történjék. Mindent elmondhatsz nekem, hogy együtt aztán megbeszéljük és megoldást találjunk, mert ketten erősebbek vagyunk, mint egyedül.
Végig a szemébe nézve mondom a szöveget. Nem lenne muszáj most rögtön páromul is fogadni őt, de akarom. Itt és most nem utasíthat vissza, mert az hatalmas sértés lenne. Muszáj lesz neki is elfogadni engem. Valahol zavar az önzésem, de mélyen bennem, vad öröm lobog, hogy az enyém. Eszembe jut, amit az erdőben hallottam. Ő már a tiéd, árulás… vajon rá értette vagy másra?
– Siridean, – szólal meg, keze az arcomra csúszik, különleges szép szemével mélyen az enyémbe néz. – Siridean, vigyázni fogok rád, szeretni és tisztelni foglak. Együtt mindent megoldunk, mert együtt erősebbek vagyunk. Mától a párom vagy, s én a te párod – fejezi be a rá eső részt.
Boldogan csókolom meg, s a karomba kapva pörgetem meg. Nagyon boldog vagyok, vidám nevetése betölti a teret. Mi voltunk az utolsók, de így is már délutánra jár az idő. Mindenki éhesen esii neki az asztalokra tett ételeknek és italoknak. Mi pedig csatlakozunk a családomhoz.
– Naga, kedvesem úgy örülök, hogy téged választottak a fiamnak. Végre hivatalosan is a család tagja vagy – öleli magához anyám.
Apám meglapogatja a hátát, ami nála örömöt és büszkeséget jelent. Nem épp a szavak embere. A délután nagyszerűen telik, ám ahogy eljön az este, s meggyújtjuk a tábor tüzet vihar illatát érzem. Nem kéne ma esnie, semmi nem utalt rá. Az ilyen hirtelen viharok a legrosszabbak. Látom, hogy nem csak én vettem észre, mindenki idegesen kezd pakolni és indulnak haza. Naga azonban furcsán viselkedik. Megbűvölve bámulja a sötétedő eget. Megragadom a vállát és magam felé fordítom.
– Naga, menj haza, várj meg ott! Nekem meg kell várnom, míg mindenki haza ér!
– Rendben, Siri, de vigyázz magadra, rendben?
Bólintok és megvárom, amíg elindul, aztán segítek az idősebbeknek hazajutni. Mire végzek, már tombol a szél és özönvízszerűen esik az eső.
Amikor a házhoz érek, Naga kint áll. Éppen szólnék neki, amikor elkezd átalakulni. Fenséges fekete sárkány lesz belőle. Egy könnyed mozdulattal repül fel. Egy pillanatig szólni sem tudok aztán elkeseredetten, fájdalmasan kiáltok fel.
– Naga, hát illúzió volt minden?!
Hangom elviszi hozzá a szél, mert látom, hogy megfordul. Felém repül, mikor a hátam mögül fegyverek csörgését hallom meg.
“- Árulás, veszély!”- kiált a fejemben a hang.
Szóval az árulást nem Nagára értette, hanem a falusiakra.
Rémülten kiáltok fel újra.
– Menj innen! Ne gyere ide!
Vadul integetek neki, hogy forduljon meg és menjen, de egyre csak közelít, aztán egyik mancsával óvatosan kap fel a földről és repül újra a magasba. Fejemben meghallom a hangját, ami mélyebb, mint az emberi hangja.
– Nélküled nem, Siri. Haragszol?
Erre most nem tudok mit mondani, ezért csak hagyom, hadd repüljünk messze. Máskor biztos élvezném, de most nem. A hideg a csontjaimba mar, a szél egyre dühödtebben fúj, alig kapok levegőt. Naga próbál úgy tartani, hogy óvjon, de nem egyszerű neki. Mikor végre leszáll és elenged, eldölök, mint egy zsák krumpli. Testem forró a láztól, képek villognak lezárt szemhéjam mögött. Aggódó hangja elvész a sok más hang között. Fogva tartanak és nem eresztenek. A sok rébuszban mondott hülyeséggel akarják péppé zúzni az agyamat. Fájdalmas kiáltásom messzire ér.
Naga:
Amikor felkapom aggódom. Félek túlságosan megszorítom és összeroppantom. Amikor a rejtekhelyünkhöz érek, már nincs magánál.
– Siridean, kérlek… – hiába könyörgöm neki, csak becipelni bírom a kis kunyhóba. Alaposan betakarom és tétován nézek körbe. Mit tehetnék? Tüzet nem gyújthatok, át nem változhatok. Sárkányként túl nehéz lennék.
Halk hangjára oda sietek, de megint csak motyog. Teste lázasan vergődik. Annyira fájt látnom a szemében az árulást. Elkeseredett, fájdalmas kiáltásától összefacsarodott a szívem. Mivel egész életemben Sirire támaszkodtam, most nem tudom, hogyan lépjek tovább.
Bármennyit töröm a fejem, mindig arra jutok, hogy tovább kell innen állnom, mert itt megtalálnak minket az elf vadászok.
Bár egy sincs olyan jó, mint Siri, azért vannak köztük igazán jók.
Talán felvihetném az északi hegyre. Ott van egy barlang. Még akkor fedeztük fel Sirivel, amikor egyszer napokra elkoboroltunk. Csúnyán megszidtak érte, ezért nem mertük megmondani, hogy miféle kincsesbányára leltünk. De most ez lehet a menedékünk. Az elég magasan van, hogy egy-két napig biztonságban legyünk.
Összeszedek pár dolgot és Sirihez kötözöm, majd kivonszolom Sirit a fűbe.
A vihar ideért és teljes erejével lecsapott. A szél úgy fúj, hogy majd feldönt, még Siri súlya alatt is. Az eső vadul, a bőrömet szúrkálva csapódik nekem. Érzem, ahogy Siri megborzong a hűvösétől.
Gyorsan szeretnék váltani, de amilyen könnyedén, ösztönösen váltottam az előbb, most pont annyira nem akar menni.
– Miria, minden istenek anyja, kérlek, segíts meg! Kérlek, drága istennő…
– Ott van!
Rémülten kapom a fejem a hang irányába. A vadászok utolértek!
Fájdalmas kiáltással próbálom meg a váltást újra, ami torz sikollyá, majd vad hörgéssé alakul, ahogy a testem változni kezd.
Megint érzem a csontrepesztő változást, de az ösztöneim átveszik az uralkodást az elmém felett.
Erős karmokban végződő mellső mancsommal körbezárom Siri testét és szárnyaimat kitárva emelkedem a magasba. Nagy kört leírva igyekszem elkerülni a vadaszok nyilait, de egyet nem sikerül. Éles, elmébe hasító fájdalom miatt majdnem eleresztem Sirit, az utolsó pillanatban zárul köré a karmom erősebben.
A sötétség hamarosan magába zár, már nem láthatnak a földről a vadaszok, így kis kerülővel, elkerülve a volt falum területét, észak felé, a hegyek felé fordulok.
Fogalmam sincs mennyi ideig repülök, amikor egy magas hegyen egy barlangnyílást fedezek fel. A földről megközelíthetetlen így biztonságosnak ítélem.
Leteszem Sirit a földre, majd fogaimmal a ruhájába akaszkodva beljebb vonszolom a barlangba, ahol már nem ér minket a szél és a hideg, majd magam mellé ráncigálva köré tekeredem és kinyújtott szárnyam sátorként borul fölé. Sebesült lábamba még ott a nyíl, de képtelen vagyok kihúzni, rettegek a fájdalomtól. Kimerülten alszom el fejemet a mancsomra hajta, Siri feje mellé dugva. Orromat megcsapja a láztól kellemetlen, az esőtől édeskés, mégis sajátságos illata.
Siridean:
Nem tudom, meddig vagyok kiürtve, de amikor felébredek, Naga még sárkány alakban van. Alszik épp, ezért felkelek és megnézem miért nem változott vissza. Egy nyíl fúródott a lábába. A fejéhez megyek és megérintem a homlokát.
– Naga? Figyelj, Naga ki kell húznom a nyilat. Ne üss le, jó? Azt akarom, hogy ne fájjon neked és ne lázasodj be.
Felszusszan így úgy gondolom beleegyezett. A lábához megyek és megvizsgálom mi a helyzet. Felismerem apám nyilát. Dühös leszek rá mire fejemben felhangzik Naga hangja.
– Sajnálom, hogy nem mondtam el. Ne haragudj!
– Nem rád… vagyis egy kicsit, rád is mérges vagyok, de most főleg az apámra. Fájni fog, de bízz bennem rendben?
– Bízom benned, Siri.
Megsimogatom a homlokát, aztán mély levegőt véve a vesszőre teszem a kezem. Egyetlen egy hirtelen és erős mozdulattal rántom ki belőle. Sikolya a fejemben visszhangzik és el is kezd vissza változni. Mikor újra emberi alakban van, kitisztítom a sebet és bekötöm majd mellé fekszek és a haját simogatom.
– Tudod azért haragszom, mert nem mondtad el. Rosszul esett, sőt úgy gondolom, hogy most újra meg kell ismernünk egymást. De ettől még szeretlek. Nagyon rossz volt, amikor lázas voltam. Elvesztettelek vagy én haltam meg. Az apám… szóval ez még nekem is zavaros. A hang, amit te is mondtál árulásra figyelmeztetett a ceremónia előtt. Én akkor már sejtettem, hogy sárkány vagy csak bizonyíték nélkül nem akartam elhinni. Nem tudtam, hogy te vagy a családom lesz az áruló. De aznap a ceremónia estéjén rájöttem, hogy ő az. Nem szabadott volna elkezdenie vadászni rád, még akkor sem, ha a falu érdekeit tartja szem előtt. Emiatt bocsáss meg nekem, kérlek. Mióta tudod, hogy sárkány vagy?
– Nemrég óta. Az előző viharkor alakultam át, akkor jöttem rá hogy sárkány vagyok. Nagyon boldog voltam de féltem is hogy nem fogadod el.
– Képtelen vagyok ellökni magamtól téged. Adj időt, hogy megértsem, feldolgozzam ezt a helyzetet. Egy darabig úgyis itt maradunk, hogy meggyógyuljon a lábad. Majd én gondoskodom rólad.
– Siri, tudod, hogy itt nagyon meredek. Nem mehetsz ki, mert leesel és kitöröd a nyakad.
– Ne ellenkezz. Amúgy csodálatos vagy sárkány alakodban. Elképesztően gyönyörű vagy. Azt pedig még én sem értem, mért hallom azt a hangot. A nagymamám mesélte, hogy régen élt az elfek között egy, aki rébuszokban elmondta a jövőt. Ez volt a képessége, de már rég nem született újjá. Hosszú évek óta nem hallottak ilyen képességről. A legutolsót egy háborúban ölték meg. Ha én… ha ez a képességem, akkor arra fogom használni, hogy túléljük. Annyit kérek csak, hogy mostantól mindent mondj el nekem, rendben? Hisz, ahogy a fogadalomban mondtuk, ketten erősebbek vagyunk. Bár te mindenkinél erősebb vagy – nevetek fel halkan. Ha bármi baj lenne a sérült lábaddal szólj, rendben?
– Rendben, Siri és köszönöm.
Összeérintem a homlokunkat és megpuszilom. Épp csak csókolom ajkát, becézgetve, nyugtatva őt.
– Gondoskodni fogok rólad, mert bármi is történt és fog történni szeretlek. Szóval ne ellenkezz, mert megsértődöm – borzolom össze a haját.
Naga
Megnyugszom és öröm tölt el, hogy jobban van. Már nem számít más csak, hogy itt van és engem ölel. A lábam fájdalmasan lüktet, de most, hogy már a nyílvessző nem tartja nyitva a sebet, elkezd szép lassan bezárulni.
– Siri, kérlek, maradj itt, amíg alszom egy kicsit. Félek lehunyni a szemem, mert talán ez az egész egy álom és amikor felkelek, már nem leszel itt velem. Ha pedig mégsem álom és te elmégy, rettegek hogy lezuhansz. Tudom, hogy te vagy a legjobb, de Siri, azért vagyok ilyen nyugodt, mert ide ember vagy elf nem juthat fel. Nem akarom, hogy lezuhanj, csak mert megpróbáltad. Tudom, hogy el akarsz látni, de ha meggyógyultam lemehetünk. Aztán felhozom, ami kell. Vagy tovább állhatunk innen.
Könnyedén érintem meg a kezét.
– Rendben. Ígérem nem mozdulok el mellőled. – Látom, hogy kicsit bosszantja a kötöttség, de hogy engem fontosnak talál az jól esik.
Ölébe hajtom a fejem és elszunnyadok.
Még világos van, amikor felébredek. Siri ugyanott ül, ölében a fejemmel.
– Oh, nem kellett volna végig…
– De kellett.
– Szeretlek, Siri – pirulok el és csókra nyújtom az ajkamat.
A csók után pihegve válunk el és én felkelek. A barlang szájához sétálok, ahol még mindig saras kicsit a föld.
– Látod ezt, Siri – mutatok a meredek hegy falon lefelé, ami majdnem teljesen sima.
– Hát ezen valóban nehéz lejutni.
– Nem, Siri. Ezen lehetetlen. És pont ettől olyan jó menedék ez. Nekem. De mi lesz veled? Így már se családod, se falud nincs. Csak én. Sajnálom. Magadra kellett volna hagyjalak, hogy ne veszíts el mindent miattam.
– Minden rendben. Jól tetted, hogy magaddal hoztál. Emlékszel? A ceremónián összekötöttük magunkat. Nélküled én csak szenvednék. Már te vagy a társam. Azt hiszem, talán várnunk kellene néhány napot, hogy minden elcsendesedjen.
– Nem fog, Siri. Csak azt látták, egymás után kétszer is, hogy elragadtalak tőlük. Nem fogják megbocsátani. Elárultam őket, téged. Sárkány vagyok. Így hálálom meg azt, hogy felneveltek. Azt hiszed, nem tudom, hogy apádé volt a vessző, amit kiszedtél a lábamból? Egyenesen rám nézett, mielőtt átváltoztam. Mégis kilőtte rám. Számomra nincs visszaút.
Kétségbeesett pillantásomra magához ölel.
– Félek, Siri. Fogalmam sincs a sárkánylétről. Hogy mindig ilyen e a változás, hogy mindig űzve leszek. Hogy van e valami képességem? Mi lesz, ha tüzet tudok fújni és véletlen megégetlek? Semmit sem tudok, Siri. Semmit a sákánylétről – közelebb bújok hozzá. – Talán keresnünk kellene valakit, aki ismeri a fajtámat, nem gondolod? Ez talán megoldás lehet mindannyiunk számára. Most még az átváltozást sem tudom rendesen irányítani. Talán a kétségbeesés miatt, talán más miatt, de alig tudtam átváltozni. Majdnem elkaptak minket az apádék. Ezért talált el is. Mert nem tudtam, mit tegyek és előbb csak a rejtekhelyünkhöz mentem. De ők tudtak róla, Siri. Tudták, hogy ott leszünk. Azt hittem az a mi titkos rejtekhelyünk. Mégis megtaláltak.
A szemébe nézek és várom, hogy hogyan reagál. Tudnom kell, hogy engem választ a faluval szemben. Hogy megértette, őt nem várják oda vissza, nekem pedig öngyilkosság lenne visszamennem.
Folytatása következik….